Lengyelország Ma


2012.10. 18.
Mészáros Gyula

A tető

Ez nagy volt! Ezt a meccset nem fogjuk elfelejteni. A blog facebook oldalán kedd este óta folyt diszkurzus a lengyel szinten is kivételes abszurdról. Egy rövid összefoglaló azoknak, akik lemaradtak a hét slágertémájáról, a fedett stadionban eső miatt elmaradt világbajnoki selejtezőmeccs történéseiről.

Kedd este teltház várta a lengyel-angolt, az idén 2 milliárd zlotyért (140 milliárd forint!) átadott varsói nemzeti stadionban. Az Eb-n kiválóan vizsgázott fővárosi arénába természetesen minden jegyet elkapkodtak a szurkolók: két héttel a meccs előtt már nem lehetett jegyhez jutni.

A kezdő sípszó tervezett időpontjában, 20.30-kor alábbhagyott a jókedv a stadionban - játékról a pályán álló víz miatt szó sem lehetett . Mint ismert, a stadion befedhető. Az értetlenkedő angol riporterek azt kérdezgették minek a tető? Nem csak ők, a lengyel kommentátorok, a helyszínen szurkolók és a tévénézők milliói sem akarták elhinni, hogy lehet ekkorát égni. Miért nem húzták be a tetőt? Két órán át várt 55 ezer (a szurkolók feletti rész le volt fedve) ember a stadionban minden érdemi infó nélkül. Végül késő este jelentették be, hogy elmarad a meccs.

Tucatnyi hír és elmélet kerengett a nemzetközi szégyen okáról. Szerdán ez volt a vezértéma Lengyelországban - mindenki a tetőről beszélt. A két szövetségnek és a FIFA delegáltnak is rá kellett volna bólintania a meccs előtti tetőzárásra. Kétségtelen, hogy a meccs előtt mindenki nyitott stadionban akart játszani, a kérdés az, hogy egyeztettek-e az érintettek azután, miután Varsóban délután rázengett az ég. Sokan azt a szabályt hibáztatják, mely szerint ha az edzés nyitott stadionban volt megtartva, akkor a meccset is nyitott stadionban kell tartani. Érdemes lenne átgondolni ezt a szabályt. Másnap a sajtó darabokra szedte a szégyenteljes este történéseit. A miniszterelnök vizsgálatot rendelt el. Több lap szerint a botrány az Eb-t sikerrel levezénylő sportminiszter-asszonynak, Joanna Muchának is sokba fájhat.

Összefoglaló a nagy meccs legemlékezetesebb pillanatairól:

A kedd este utótörténete, hogy a filmben szereplő, a pályára befutó nézők ellen eljárás indul. Lengyelországban szigorúan büntetik a “sportesemény megzavarását”, három évre is ítélhetnék a berohanókat. Ebben az esetben azonban aligha lesz szigorú ítélet. Talán abban mindenki egyetért, hogy nem most kell példát statuálni.

A történethez hozzátartozik, hogy a másnap 17 órakor lejátszott, 1:1-es eredménnyel zárult meccset fedett stadionban játszották – felhőtlen égbolt alatt, kiváló meccsidőben.


2012.09. 21.
Mészáros Gyula

Modlin 1.0

Idén júliusban nyílt meg a lengyel főváros második repülőtere. A Varsótól 40 km-re  lévő ‘Modlin’ a fapados légitársaságokat – egyelőre a Wizzairt és a Ryanairt – szolgálja ki. Az új reptér megjelenésével megugrott a Varsóból elérhető európai városok és járatok száma, míg a jegyárak jelentősen estek. Olyan desztináció, mint a budapesti azonban aligha akad még egy. Korábban a LOT és a MALÉV „versenyzett” a két város között. A Malév csőd és a modlini reptér megnyitása együttesen legyalulta a korábbi piaci helyzetet. Ma Budapestre három légitársaság repül Varsóból. A lengyel állami légitársaság, a LOT hagyományos “szolgáltatással” és árral a Chopin repteret –, a Wizzair és Ryanair a modlini légikikötőt használja. Utóbbi két légitársaság kemény konkurenciaharcának eredményeként korábban elképzelhetetlenül nyomott jegyárak jelentek meg a piacon, időnként olyan alacsony áron, hogy az már nekem, utasnak kellemetlen. A fentieket nyilván a nyereség oldalon nyugtázhatják a Budapest-Varsó reláción rendszeresen repülők, miközben a veszteség oldalra csak egy rövid szavacska kerül: Modlin.

Kedves olvasók! Ez a cikk Modlin jelenlegi állapotáról szól. Az idő előrehaladtával az itt leírtak érvényüket veszíthetik, vagy tovább súlyosbodhatnak.

Minden kezdet nehéz. Nyilván nem volt lehetőség összegereblyézni egy reptérnyi, tapasztalattal rendelkező dolgozót egy olyan városban, ahol eddig egy reptér üzemelt. Modlin olyan benyomást áraszt, mintha a teljes személyzet a munkája mellett besegítő amatőr lenne. Idő kell ahhoz, hogy Modlin valódi reptér legyen. Az 1.0-ás megjelölés azonban csak részben szól a Modlint jellemző amatőrizmusnak. Ez a reptér még nincs kész. Az egész épületben nincs egy hely (a budin kívül), ahová be tudnának ülni az utasok. A reptér előtt egy büfékocsiból(!) lehet melegételhez jutni, bent pedig csak automatákból lehet tankolni. De legalább zajosak azok a munkálatok, melyek eredményeképp a közeljövőben megnyílhat néhány kávézó. Nagyon zavaró a kiszámíthatatlanság, eddig akárhányszor voltam Modlinban, ugyanabban az időpontban, hol őrjítő sor kígyózott, hol kongott a csarnok az ürességtől. ĺgy pedig még akkor is nagyon nehéz lenne megtervezni, hogy mikorra érdemes kiérni, ha jól tervezhető lenne a reptéri transzport.

Már a chopini taxishelyzet sem gyenge, a modlini viszont egyenesen példátlan. A taxismaffia legalja: válogatott hiénák, tanulatlan tahók. Még egy valamire való becstelen taxis sem tud közéjük férkőzni, ide már csak az kerül be, aki vért iszik reggelire. Körbeveszik az utasokat, letarhálják, falkákban vadásznak, még csak a látszatára sem adva annak, hogy tisztességes emberekről van szó.  A szemtelenség olyan fokáig képesek elmenni, hogy a 6-7 taxis által körbevett, fizikiai szabadságától megfosztott, Varsóban éppen most landolt utas csak testi erő alkalmazásával szabadulhat a rémisztő gyűrűjükből. Megesik, hogy a mérges, káromkodó, menekülő utast együtt röhögik ki a taxisok. Ilyenkor a legvidámabb a hasát fogja a röhögéstől, van hogy könny is csordult a szeméből. Az sem lepne meg különösebben, ha a kör közepén jól megrugdosnák azt az utast, aki nemet mer mondani. A reptéren akkora a káosz, hogy talán fel sem tűnne senkinek – annak ellenére sem, hogy az épület olyan kicsi, hogy az egyik végében állva látom, mi folyik a túloldalon. A segítségre meg várhatna a bajba jutott. A biztonságiak a taxisokat is jócskán alulmúlják. Azt a kaput, ahol a leszálló utasok kifáradnak, fémkorlát választja el a várakozóktól. Ezt a korlátot pihengetésre használják a biztonságiak, remekül lehet rajta támaszkodni, szemben az utascsarnokkal, kőszáli paraszt módjára méregetve az utazóközönséget. Néhány percre meg kellett állnom nézni ezt az érdekes jelenséget. A korlát miatt már-már úgy éreztem magam, mint egy állatkerti látogató: tényleg ritka az európai reptereken, a korláton támaszkodó, vörösfejű harcsabajusz, akinek a tekintete szondáért ordít.

Modlinban történt, hogy odajött hozzám egy fiatalember egy olyan ajánlattal, amiért akkor is elhajtottam volna, ha nem mérem be korábban, hogy settenkedik, ólálkodik vagy 20 perce az utasok körül. Teljesen rendezetten, összeszedetten előadta, hogy kihozta az egyik ismerősét és nem szeret egyedül autózni, nagyon szívesen bevisz a városba, ha fuvart keresek. Aha, persze. Aztán meg holnap ébredek, a modlini erdőben, két méterrel a föld alatt, vese nélkül.

Kedves Olvasók! Ha bárki közületek Modlinban landol, és nem naprakész a varsói taxisviszonyokban, ne adj isten nem beszél lengyelül, ne üljön be olyan taxishoz, aki leszólította! Hallottam már turistát, akit 800 zł-ra (56 000ft) raboltak le a belvárosig. Van olyan taxitársaság, amelyik teljesen legálisan garantálja a Modlin-Varsó belváros utat 100 zl-ért (7000 ft. Ha ez alatt kínálja valaki a fuvart, az már megint csak gyanús). Kommentben, e-mailben megbeszélhetjük a tapasztalatokat, ha valakinek vannak tippjei, észrevételei azt szívesen várom.

Dworzec_Modlin.JPGA modlini vasútállomás. Forrás: A reptér wikipedia oldala.

Varsóban a városi és elővárosi vonatközlekedés nagyon jó színvonalú. A lengyel fővárosban a városi vonatok (S1, S2, S3, S9) kivétel nélkül élkategóriás vonatok. Ezek közül az S2 idén nyár óta kimegy a Chopin reptérig, ami egy óriási civilizációs lépés Varsótól. Az S jelű vonatok mellett, létezik egy másik hálózat a KM (Koleje Mazowieckie) – a modlinba tartó elővárosi vonatot ez a társaság működteti.  A KM vonalain elő-elő fordulnak rossz állapotú járművek, de Modlinba csak olyan szerelvény jár, amin nem lehet mit kifogásolni. Felszáll rá az utas és rögtön Európa! Azért akad vele gond: fel kell rá szállni valahogy. A reptér és a modlini városi vasútállomás között meg ott fekszik egy uszkve 8 kilométer. Az elsődleges tervek szerint a modlini vonatok a reptérig jártak volna, a legutóbb arról olvastam, hogy a beruházás megvalósulása még legalább négy év. A fejlesztés elmaradásának magyarázatai között lehet tőkehiánnyal, illetve a tervezett nyomvonalon fekvő védett területtel is találkozni. ĺgy vagy úgy, ha Modlinból repteret akarnak csinálni, ezt a nyolc km-t át kell tudni hidalni. Jelenleg a modlini állomásról buszokkal hordják ki az emberek a reptérre. Egy ilyen buszon az indulásra várva unalmamban csináltam ezt a képet.

sofor 3.jpgA sofőr egy fa árnyékában lazít. Hogy mikor megy a busz? Fontos ez? Én a magma részéről többet, mint ez a kép nem is igen tudnék elmondani a Modlint övező profizmusról.

Mindent összevéve még így is talán a KM a legköltséghatékonyabb megoldás. A Modlini állomásról 4 zl-ért lehet venni buszjegyet a reptérig. Minden buszon van egy kalauz, természetesen idegen nyelven még csak próbálkozni is kár. Elvileg Varsóban bármelyik KM jegypénztárban adnak jegyet egészen a modlini repülőtérig, de csak elvileg, nekem még egyszer sem sorsolt olyan pénztárost a vakszerencse, akit meg tudtam volna győzni arról, hogy van ilyen jegy. Ugyanakkor láttam már ilyet saját szememmel, tehát léteznie kell. Akinek sikerül egészen a reptérig jegyet vásárolni, természetesen a buszon már nem kell fizetnie.

Modlin repter.jpgA modlini reptér, előtte a KM busza. Ezt kell keresni. Kép forrása: Wikipedia

A leszálló utasoknak egyszerűbb a dolga. Keressék a reptéren ezt a táblát:KM.jpg
A pénztárnál pedig nyögjenek be annyit, hogy: “Dworzec Gdański” (ejtsd: Dvozsec Gdanyszki). 14 zl körüli összegért (kb. 1000 ft) olyan jegyet kap az utazó, ami jó a reptértől a modlini állomásig közlekedő (a fenti emblémával ellátott, semmivel össze nem téveszthető) buszra, majd onnan a varsói Dworzec Gdanski metróállomásig. Onnan meg már, csak a képzelet szabja határát, hogy mit kezd magával a kedves utazó ebben a páratlan városban.

1
2012.07. 11.
Mészáros Gyula

A vakond

Fikció, mozi, politika

A magyar parlament részben – ha nem egészben – a lengyel példa nyomán fogadta el hétfőn a pártállami éra két szakaszában aktívan részt vevők, illetve a pártállami időszakban titkosszolgálati tevékenységet folytatók nyugdíjpótlékának felülvizsgálatát szabályozó törvénymódosítást.

Ezzel a poszttal nem kívánok konkrétumot állítani, érdekességként, mintegy filmélményként jegyzem le egy gondolatébresztő mozifikció sugallatait. Nevesint, hogy ez a törvény elszabadíthat néhány gyomrost. A rendszerváltáskor hazahordott dossziékból élők, a zsarolási potenciáljukon hízók, helyezkedők miért ne próbálnák a nyugdíjmegvonással kiesett jövedelmet a zsarolási pénzek emelésével pótolni?

Tavaly játszották a lengyel mozik a Kret (Vakond) című francia-lengyel politikai thrillert. Rafal Lewandowski filmjében, egy a 80-as évek elején a bányászokat a politikai rendőrség ellen szervező, városában nagy köztisztelet által övezett egykori Szolidaritás vezető fia – Borys Szyc – szalad bele egy idegtépő politikai drámába.

Az egykori tartótiszt 20 éve nyúzza áldozatát. Pontosabban áldozatait: a kiválóan jövedelmező dossziégyűjtemény mérete alapján úgy fél tucat lehet az általa zsaroltak száma. Az utolsó törlesztő (amiről egy ilyen helyzetben sosem tudod, hogy tényleg az utolsó-e) előtt szivárogtat, kombinál, végül a fiúval fizetetné meg a hallgatás árát. A filmben elhangzó esedékes részlet 20 000 zl, nagyjából másfél millió forint. Az áldozat fia és a zsaroló közötti, a zsarolás miértjére magyarázatot kereső párbeszéd számomra legemlékezetesebb mondata, az egykori tiszt értetlenkedő felháborodása: Ezek odáig mentek, hogy elvették a nyugdíjamat!


2012.07. 07.
Mészáros Gyula

A döntő

Jadwiga Jędziejowska. Így hívták azt a lengyel teniszezőnőt, aki utoljára döntőt játszott Wimbledonban. Ez még a háború előtt, 1939-ben történt. Ma, 73 évvel később a Jędziejowskához hasonlóan szintén krakkói, a WTA világranglistán 3. Agnieszka Radwanska próbálkozhat újra. Pénteken minden lengyel napilap a wimbledoni döntő hírével a címlapján jelent meg. Az ellenfél: Serena Williams!

Folytatás és hozzászólás

2012.06. 30.
Mészáros Gyula

Emlékhely

Két Lengyelország létezik egymás mellett. Nyugat-Lengyelország és Kelet-Lengyelország. Az ország európai fele és az ország vatikáni fele. Lengyelország mában élő fele és a tündérmese fele, magyarán: polgári Lengyelország és PiS Lengyelország (erről bővebb részleteket itt talál az olvasó). A PiS-Lengyelország (Jog és Igazságosság) időben is és térben is visszavezethetetlenül eltévedt – Budapestet is megjárt – bárányai az utóbbi években leginkább Lech Kaczynski szent szellemének rendületlen őrzésén és Orbán király földöntúli paradicsomának hazai előkészítésén fáradoznak.

Kałków, kelet-lengyelországi faluban a minap egy szentélynek nevezett emlékhelyet adtak át. A téma Szmolenszk. A kivitelézést, és úgy általában azt, hogy emberi értelem(?) napjainkban képes életre kelteni egy ilyen jelenséget, beleértve az emlékhely fizikai voltát, annak esztétikai értékét, a szenteltvizet és a mélyimát, azzal nyugtázom, hogy ide orvosi papír nem kell, a képek magukért beszélnek!

z12024490X,24-06-2012--Kalkow--Odsloniecie-makiety-prezydenckiego.jpg

Folytatás és hozzászólás
3
2012.06. 21.
Mészáros Gyula

Kazik meg a többiek

Szarka Károly vendégposztja következik. Ez az első írás a szerzőtől a Lengyelország ma blogon, nagyon remélem, hogy nem az utolsó. A cikk eszembe juttatja azokat az időket, amikor Strachy Na Lachy meg Pidżama Porno szövegeken tanultam lengyelül. Jó olvasást!:

A lengyel könnyűzenét Lengyelországban élve szerettem meg, talán éppen akkor, amikor kolleganőm mellett az autóban ülve Strachy Na Lachy szólt a lejátszóból. Egy csomó mp3-at kaptam tőle, azokat a dalokat a mai napig hallgatom otthon vagy éppen utazás közben. Örök hála neki, mert hiába a zenekarok külföldi turnéi, a szabad videómegosztás és zeneletöltés, a lengyel testvérek muzsikája Magyarországon szélesebb körben nemhogy nem tartozik a legnépszerűbbek közé, de a magyarok nagy többsége komoly bajban lenne, ha csak egyetlenegy lengyel zenekar nevét meg kellene említenie.

Pedig mivel hasonló a lengyel és magyar történelem, rokon a lengyel és a magyar néplélek, és a könnyűzenét is hasonló nyugati hatások érik, az így kialakuló stílusok hasonlóféleképpen keverednek a mélyen gyökerező fájdalommal vegyes, mindent elsöprő vidámsággal és életszeretettel. Amikor egy lengyel lánnyal üldögéltem az Odera partján, és hallgattuk a hídon egymás után átvonuló fiatal magyar, orosz és lengyel társaságok részeg éneklését, meg kellett állapítanom, hogy ugyanaz a sírva vigadós nótázás jellemző egytől egyig mindegyikre.

A mai lengyel könnyűzenében jelen vannak ugyanazok a stílusok, mint a magyarban. Van itt pop-rock, blues, alternatív, punk, metál, folk, ska, reggae és hiphop. Ha mindenképpen párhuzamot szeretnénk vonni, elkezdhetnénk keresni a magyar együttesek lengyel megfelelőit: Lengyelországnak is megvan a maga Tankcsapdája vagy Ladánybenéje, létezik lengyel Kispál, Quimby és 30Y, kereshetünk lengyel Republicot, Nagy Ferót, Ganxsta Zoleet, PASO-t, sőt még HétköznaPI CSAlódásokat is, de nincs sok értelme az összehasonlításnak, a lényeg, hogy a polákok könnyűzenei élete is éppen ugyanolyan sokszínű és változatos, mint a miénk. Ha túllépünk azon az állításon – amit több magyar ismerősömmel volt vitatéma –, miszerint bármilyen jó dal szláv nyelven énekelve tökéletesen élvezhetetlen, és ehelyett nyitottabban állunk a dologhoz, máris szerethetővé válnak a lengyel zenék.

Ne várjon az olvasó szubjektivitástól mentes és a teljesség igényével készült összeállítást, vagy azt, hogy a hatvanas évek lengyel ikonjaival indítsak, bár a későbbi évtizedekből az általam ismert és mai napig aktív Dżem vagy a Lady Pank mindenképpen említésre méltó. Ha viszont a közelmúlt és a jelen lengyel könnyűzenéjéről van szó, akkor Kazik (polgári nevén Kazimierz Staszewski) neve egyszerűen megkerülhetetlen. A varsói énekes és szaxofonos legendának számít Lengyelországban, ellentmondásos személyiség, aki elhíresült művészi, sokszor a politikát, közéletet bíráló dalszövegeiről, illetve alkoholizmusáról is. A mai napig működő Kult nevű rockzenekar alapítója, ezzel a formációval robbant be a köztudatba, saját dalai mellett feldolgozva többek között édesapja, a költő Staniszław Staszewszki dalait is. Az pedig nekünk, magyaroknak egyszerre szívmelengető és vicces, ahogy az Omegától a Gyöngyhajú lányt énekli (ez a szám amúgy különösen nagy megbecsülésnek örvend a lengyeleknél, de ugyanúgy a cseheknél is). Kazik mester a Kult mellett több zenekarban játszik (Kazik Na Żywo, El Dupa, Buldog), kiadott szólólemezeket, sőt még filmekben is szerepelt. (Itt hallhattuk korábban a Lengyelország ma blogon: Fekete Csütörtök - mgy)

Kazik_3.jpgKazik, a legenda (Kult, Kazik Na Żywo, Buldog, El Dupa) forrás: wikipedia

Kult: Polska

Folytatás és hozzászólás

2012.06. 18.
Mészáros Gyula

Széttört álmok


Kovács Gabi a wrocławi szurkolói zónában nézte a lengyel-cseh meccset. Beszámoló:

Bárcsak egy győzelemről és egetverő ünnepségről számolhatnék be. De sajnos szombat este a lengyel válogatott ismét nem tudott sporttörténelmet írni. Az történt, amitől valahol a szíve mélyén minden egyes lengyel félt, de amire senki nem számított: a csehek legyőzték a csapatukat. Ráadásul hazai rendezésű EB-n és hazai pályán, Wrocławban. A csalódottságot és fájdalmat nem is lehet szavakban kifejezni. A tegnapi nap olyan volt, amikor nagyon örültem annak, hogy a sors szele Wrocławba sodort, amikor hülyén éreztem magam amiért nincs egyetlen piros ruhám sem, amikor délelőtt még a pedikűrös is megkérdezte, hogy kilakkozza-e a lábamon a körmöket fehér-pirosra. A tegnapi napon mindenki hitt a csodákban. Ez a meccs összehozta a lengyeleket, mindenki egy emberként szurkolt a csapatért. Ékes bizonyítéka volt, hogy az emberek a buszon, villamoson már délután négytől énekelni kezdték a lengyel ria-ria Hungáriát. Csak úgy zengett a város a sok Polskaaa, Biało-Czerwoni Polskaaa, Biało-Czerwoni kórustól. A hírportálok beszámolója szerint a wrocławi szurkolói zónában kb. 35.000 ember zsúfolódott be, annak környékén a belvárosban további 85.000 ember. Mivel előre megjósolták, hogy nem lesz elég a szurkolói zónában felállított jó pár kivetítő, további képernyőket állítottak fel a főtér közvetlen szomszédságában.

Folytatás és hozzászólás

2012.06. 17.
Mészáros Gyula

Két év múlva...

Imádom ezt az Eb-t! A lengyel kudarc ellenére ez egy nagyon jó, nagyon jó hangulatú foci Eb. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mit csináltak Varsóban a szurkolók, miután a lengyelek nyeretlenül, utolsóként estek ki a csoportból. Törés-zúzás? Leírhatatlan szomorúság?

Ma hajnal kettőkor Varsó belvárosában ilyen volt a hangulat. A videón 0.55-től: Két év múlva, két év múlva, Lengyelország lesz a világbajnok!!!

Címkék: varsó eb 2012

2012.06. 16.
Mészáros Gyula

Meccs előtt

Két órával a varsói görög-orosz illetve a lengyel-cseh (a wroclawi összecsapást a varsói szurkolói zónában százezres tömeg nézte élőben) előtt telefonnal felvett varsói hangulatvideók. Ilyen az, ha egy város Eb-rendező.

 

Folytatás és hozzászólás
Címkék: varsó eb 2012

2012.06. 16.
Mészáros Gyula

A zóna

Az alábbi videón másfél percben megnézhetjük, hogy telt meg a Plac Defiladon lévő varsói szurkolói zóna 100 000 emberrel. Hátborzongató ahogy a város jelképének, a Kultúra Palotájának gigantikus árnyéka a tér fölé nő. Érdekes a videó jobb felső sarkában megfigyelni azt, hogy a Rotundával szembeni feljáró, illetve a mellette lévő metrókijáró, hogyan ontja az embertömeget.

A videót az ARS Communication kamerája rögzítette,

Címkék: varsó eb 2012
1
2012.06. 12.
Mészáros Gyula

Zavargások az orosz meccs előtt

A mai nap zárásaként egy, már inkább a vicc kategóriába tartozó videó. Így kapta le a rendőr a hülyegyereket:

 

A Plac Defilad ma délután. Közvetlenül a szurkolói zóna főbejárata előtt:

 

Egyre komolyabb videók bukkannak fel a délutáni verekedésekről. Beilleszetni nem tudom, így belinkelem az egyiket. (Egy cseh portálról kaptam a linket):

http://www.novinky.cz/zahranicni/evropa/270304-pred-utkanim-ruska-s-polskem-se-ve-varsave-poprali-fanousci.html

Délután a De Gaulle téren (A Stadion és a szurkolói zóna között félúton). Szomorú képsorok:

20:20 - 56 letartóztatottnál tartunk.

Az Eb-t az első pillanattól megvető huligánok tönkre akarták tenni a rendezvényt ez nyilvánvaló volt. Nem gondoltam a mai délutánig, hogy erre akár egy csepp esélyük is van. Kiábrándító ez a nap.

20:05 A gazeta.pl percről-percre tudósítása szerint a rendőrök lőttek - mindenki reményei szerint gumilövedékkel - a Rotundánál (a szurkolói zónától 3 perc séta)

20:00 Így nézett ki ma a belváros. Állítólag a szurkólói zóna bejáratánál ezekben a percekben huligánok csaptak össze rendőrökkel. A lengyel viszonyokat ismerve ez az este nem fog jól végződni.

Folytatás és hozzászólás
1
2012.06. 10.
Mészáros Gyula

A Nyitó

Péntek óta többen kérdeztek, eljutott-e hozzám a hír arról, hogy Lengyelországban foci Eb van? Jelzem, hogy igen. Az Eb miatt azonban olyan mértékben növekedett meg az elfoglaltságaim, munkáim száma, hogy a nyitómeccs óta mindeddig nem volt időm gép elé ülni. A ma délutáni, számomra kevésbé érdekes spanyol-olasz alatt rövid áttekintő az eddigiekről.

Ugyanitt kérek minden korábbi vendégposztolót, az Eb alatt kedvet kapó Lengyelországban élő, vagy Lengyelországba az Eb miatt utazó, írással kacérkodó olvasót, hogy írjon a Lengyelország ma blogra az Eb-ről. Szeretettel várom, várjuk a cikkeket.

A lelkes szurkolót elverte az eső, mint a...

Az elmúlt hét Varsóban már csak a meccsről szólt. Délutánjaimat rendre elnyújtott belvárosi sétákkal toltam ki, hogy minél több ragadjon ebből a kivételes hangulatból. 24 órával a kezdő sípszó előtt volt a nagy csobbanás, a varsói szurkolói zóna nyitóeseményén 50 000 –en voltak. A belvárosban az emberek kifestve, mezekben, sálakban flangáltak és elkezdődött végre az autós dudálgatás is. Ezen a délutánon emelkedett fel – a medencetájékomtól a gerencioszlop mentén néhány óra alatt az agyamig – a példátlan gazdagságom tudata: varsói meccsjegy tulaj vagyok a nyitóra! – a lehető legszerencsésebb kombináció.

Folytatás és hozzászólás

Posztolj a lengyel blogon!

Szeretném meghívni azokat, akik otthon vannak Lengyelországban, képben vannak egy-egy lengyel témával kapcsolatban, posztoljanak itt, a Lengyelország ma blogon. Regionális érdekességek, kultúra, társadalom, hírek, sport, gasztronómia, zene, halálosan komoly és habkönnyű történetek, jöhet minden, ami Lengyelország ma. Vendégposzt küldésére bíztatok mindenkit, aki úgy érzi, híreit, információit, tudását szívesen szórná szét itt nálam. Tegyük együtt színesebbé a képet!

           

Mészáros Gyula

                                                

      

Hirdetés

Címkék

abortusz (2) állat (3) animáció (3) auschwitz (3) baginski (2) biało czerwony (6) bírósági ügyek (4) botrány (6) buli (2) eb 2012 (16) egyház (2) elnökválasztás (4) esélyegyenlőség (2) eu (3) europride (3) fesztivál (3) fikció (3) film (18) foci (16) függetlenség (2) futballhuliganizmus (6) gasztronómia (3) gdansk (3) gdynia (2) graffiti (2) hoffman (2) homofóbia (2) humor (4) infrastruktúra (8) ipn (2) irodalom (5) kaczynski (11) katolicizmus (6) képregény (2) kézilabda (2) kiállítás (6) kisebbség (2) komorowski (2) koncert (2) környezet (4) korrupció (2) közélet (2) közlekedés (2) közügy (4) közvélemény (2) krakkó (4) krzysztof olewnik (2) külpolitika (3) kultúra (22) kultúrpalota (2) lech (2) legia (2) lengyelország (4) lengyelország holnap (2) lengyelország tegnap (11) lengyel bajnokság (4) lengyel magyar (2) lengyel válogatott (2) lepper (3) magyar felirat (12) mese (2) mozi (9) művészet (4) múzeum (4) nemzetközi politika (3) nyitottság (6) nyomozás (2) oktatásügy (2) őrület (3) összecsapás (4) oświęcim (3) palikot (3) performansz (2) pis (7) pkin (2) pkp (2) po (7) politika (26) potop (2) poznan (4) pzpn (3) rajzfilm (2) reklám (3) rendőrség (12) rólunk (4) sld (2) sport (19) stadionok (3) strasburg (3) street art (2) szczecin (3) szerelem (3) szmolenszk (5) szomszédság (3) szurkolók (2) szyc (2) társadalom (3) tévé (2) thanks jimi (2) tolerancia (6) történelem (12) trailer (6) tusk (5) tv (3) választások (4) választás 2011 (5) varga (2) város (2) varsó (37) vendégposzt (10) videó (16) vodka (2) walesa (4) woodstock polska (6) wośp (5) wrocław (5) zakopane (3) zártság (4) zene (11) Címkefelhő

Lengyel hírek

Jogok

A blogon szereplő posztok tartalma szabadon átvehető és szerkeszthető, amennyiben megadásra kerül forrásként a blogra vagy a posztra átírányító link.